Bringázz munkába!

Bringázz a munkába! Bár tetszik a kezdeményezés, csak ritkán bringázhatok munkába, mivel itthon dolgozom. Az alkalmi lehetőségeket azonban ki nem hagynám! Tegnap Baján akadt feladatom, és persze megint rekuval utaztam. Ja, hogy 160 kilométerre van, és mínusz 7 fokot ígért a meteorológia? Annál jobb!
Szerző: Karlovitz "Pupu" Kristóf

Egy bajai cég felkért gépeinek tesztelésére, és ezzel kapcsolatban idén elbicikliztem már Bajára, Kaposvárra, Miskolcra és a Tolna megyei Uzdra. Az első három kétnapos vállalkozás volt (kettő közülük függőágyas táborozással), az utóbbi egynapos, összesen 1500 kilométert tettek ki. Most ismét Baja volt soron. Időhiány és a beígért esős időjárás miatt megint úgy döntöttem, hogy pikk-pakk túra lesz belőle. Csillagos égboltról ragyogott a fogyó félhold, amikor 2-kor nekiindultam, Soroksár és az 51-es út felé. Nincs hőmérőm, de látszott, hogy nem lehet valami nagy kánikula, a szabadabb helyen álló kocsikat szépen csillogó dér borította. Üres utakon, 25-27 km/órával robogott a karbon-reku. Dömsöd után foltokban talajmenti köd várt – nagyon szeretem a ködöt, különös hangulatot ad! Busch & Müller fényszóróm megmutathatta, mit tud, hátul három erős fénydiódás lámpa villogott, és van első-hátsó beépített sisaklámpám is, amelyet csak időnként kapcsolok be, főképp a kerékpárműszerként működő GPS nézegetéséhez. Tükörből ellenőrzöm, milyen messziről kezdenek kerülni az autók, ez mutatja, mennyire látszom. A felezővonalból alig egy-két csík látszott a tejfölben, de Harta környékén néhol csak pár méternyire lehetett ellátni, ott kénytelen voltam kissé visszavenni a tempóból. Közben persze bepárásodik a szemüveg és a tükör. A kesztyű ujjával törölgetem őket, de a tükör nem tisztul. Ohó, nem pára ez, hanem jégvirág! Szép réteg fagy másutt is a bringára – jégvirágos jókedvemben dalolok én! Csak a lábfejem fázott, egyébként remekül éreztem magam. Dunavecsénél emelkedett a Nap vörösen a fehéres táj fölé, onnan megint rá lehetett kapcsolni. Néha rövid megállás, fotózni, inni egy pohár forró teát a termoszból, és elővenni egy szendvicset, amelyet már menet közben ettem meg. Így is összejött egy félórányi állásidő, fél tíz elmúlt, mire célba értem, már kellemes napsütésben. A Manitu teleszkópos rakodógéppel 11-ig tartott az ismerkedésem, utána rögtön nyomás hazafelé! Addigra már finom meleg lett, kesztyű nélkül mentem, és enyhe déli szellő segített. Jó darabon együtt haladtunk egy bringással, aki nagyon köpte a tüdejét a reku akkor már 30 körüli menetsebessége miatt – ahol elváltunk, vett is üléspróbát rajta, és eltette az Ambringa üzletkártyáját. Sose lehet tudni… Benzinkutaknál egy-egy sört tankolva fogyasztottam a távot visszafelé. Jókedvemet két apró bosszúság sem ronthatta el: megbolondult a mobiltelefonom, és elpattant egy küllő, ki is kellett akasztani a hátsó féket. Nem nagy baj, úgyis csak dísznek van, az első lassít igazán. Hét és fél órányi út után, még besötétedés előtt értem Budapestre, egész autósorok mellett surranva el a délutáni csúcsban, majd pontosan 17 órányi távollét után, este hétkor toppantam be otthon, épp jókor az elmaradhatatlan, mindennapi viszkis koccintásra feleségemmel. Ebből már látható, hogy mindennap aligha járhatnék bringával bajai munkába, mert vajmi kevés időm maradna másra… Így alkalmilag azonban nagyon jó, megint teljesen feldobott a remek, 323 kilométeres menet. Autózni öröm, bringázni maga a boldogság!

Megjegyzés:
Elnézést kérünk olvasóinktól, a cikk még hetekkel ezelőtt született, de lassú voltam a közléssel. Murla